New York Momentum Trader Oktatási Központ
Célunk, hogy Magyarországon meghonosítsuk a new yorki tőzsdei stratégiákat, elsősorban a momentum kereskedést, illetve az amerikai tőzsdékhez kapcsolódó ismereteket. Igyekszünk mindezt nagyon professzionális, ugyanakkor közvetlen, érthető, nyitott és barátságos módon tenni. Lépj velünk kapcsolatba az info@nymomentum.com címen.
Szoldán Péter
ügyvezető
2001-ben a Harvardon szereztem a diplomámat nemzetközi kereskedelem és pénzügyek szakirányon. Utána a McKinsey & Company stratégiai tanácsadó cég new yorki irodájának munkatársa lettem. Aztán másoknak adandó tanácsok helyett saját magamnak akartam jó ötleteket adni, és azokat meg is csinálni: 2003. óta kereskedem az amerikai tőzsdén. 2005-ben hazajöttem Magyarországra, ahol barátom és szakmai oktatóm, David Shine tanácsára a kereskedés mellett belevágtam az amerikai tőzsdék népszerűsítésébe is Magyarországon. A jogi környezet változásai miatt az évek során ez többféle formában (Kft., Zrt.) történt, most Gáborral a New York Momentum Trader Oktatási Központot keretében oktatunk, magyarázunk, tanítunk, és válaszolunk kérdésekre.

Neszveda Gábor
vezető elemző, ügyvezető-helyettes
Gazdaságmatematikus elemző közgazdászként végeztem az Egyetemet (Corvinuson). A tőzsdei kereskedéssel még külföldi tanulmányaim (HEC Egyetem) során kerültem komolyabb kapcsolatba, ahol több neves szakembertől tanulhattam, és amely tudást azóta nagy sikerrel tudtam hasznosítani. 2009-ben Pétert is szakmai beszélgetés kapcsán ismertem meg. 2010 nyár végén úgy döntöttünk, hogy ezeket a tapasztalatokat szervezett keretek között is hozzáférhetővé tesszük és megalapítottuk a New York Momentum Trader Oktatási Központot. Emellett tagja vagyok még a Magyar Közgazdasági Társaság Informatikai Szakosztálya elnökségének, illetve doktorandusza vagyok a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdaságinformatikai doktori iskolájának is.
David Shine
szakmai partner
1998 óta kereskedem az amerikai tőzsdéken sikeresen és nagyon aktívan: az egy napi részvény forgalmam – Péter szerint – meghaladja a BÉT teljes napi forgalmát. New Yorkban élek, ott is nőttem fel, Pétert is itt tanítottam meg kereskedni. Amellett, hogy magam is minden nap kereskedem, az évek során körülbelül ezer kereskedőt képeztem ki. Most is van néhány tanuló az irodámban. Sokan, mint Péter is, utána megcsinálták saját irodájukat, és én szívesen maradok szakmai partner. Többször tartottam már előadást Budapesten is.
